Törő Balázs fotói

----------------------------

egyik kedvenc épületem (Hunyadi tér)

benőve

néha nézzünk vissza is...

király utcza

furulyás a háztetőn

belső udvar színesben

http://www.file-upload.net/download-257173/babel-guitar2.mp3.html

a teljes számot meg innen:
http://www.file-upload.net/download-285475/1-10-Bibo-No-Aozora_Endless-Flight_Babel.mp3.html

hm, remélem azért, aki ráér a régebbi képeket is megnézi... bár, ebben kételkedem. meg az összes júniusit sem jeleníti meg a blog... no mindegy,

tegnap megint kint voltam Kőbányán. ami miatt mentem azt nem sikerült lefényképezni, viszont sikerült bejutnom egy régi sörgyár épületébe. mellette építkezés volt, és lebontották a gyárat körülvevő egyik falat, tehát simán be lehet sétálni. a legtöbb bejárata le van rácsozva, de azért lehett találni bejáratot a belséjbe... :) Egyből Stalker jutott az eszembe, mikor a film vége felé ott vannak vmilyen poros gyár-épületben, ahol cseng a telefon, esik az eső, stb... Kb így éreztem magam én is. a föld teli üvegszilánkkal, vezeték darabok a földön, néha leesett egy kis vakolatdarab a falakról, vagy egy üvegdarab az ablakokból... aminek persze nagy visszhangja volt, galambok repkedtek... nagy élmény egy 'kibelezett' régi gyár. az alsó szintre nem mertem lemenni, túl sötét volt... majd talán vkivel és 2 elemlámpával. :) az emeletekre vezető lépcsőt sem bontották le, tehát felmentem a legfelső szintre. kicsit fostam ott fent. a tetőre is ki lehetett volna menni, de azt már nem mertem. ha ilyet fényképezek az a baj, hogy nem tudom megítélni, mi a jó kép, és mi nem, mert nekem nagy élmény... de képen lehet, h semmi különös...

http://vanguard.blog.hu/media/image/2007-06-29/6336703/h-P1170637.JPG

http://vanguard.blog.hu/media/image/2007-06-29/6336703/h-P1170656.JPG

ezek régebbi képek

belső udvar

(út)hibák

----------------------

kereszteződések

like in hell

sávok (kicsiben - nagyban)

kékeslilás felhők

bal - 20:43

jobb - 20:47

T (minden felszáll rá és soha nem száll le róla...)

mint az kiderült, hála N.-nek, bejutottam a goldenblog (közép)döntőjébe. innen szavazásos a dolog, kinyeri. szóval szavazzatok, akár talán rám is. (Fotoblog kategória)

http://hvg.hu/goldenblogvote.aspx

(a képek nagyobbak, kivételesen) 

Nyugati - 6-osról leszállva ezt láttuk

jön

megy

másik irány (esőfelhők)

háttérben: Margit híd budai hídfő megállóhely

-----------------Ferenciek tere---------------

'Ha azt mondom, hogy nem tudok kijönni valamilyen szituációból, akkor arról is kell gondolkozni, hogy mit jelent, hogy ezt mondom. Olyan könnyű mondani dolgokat, amik semmit nem jelentenek. Mert ha nekem valahonnan, valamiből ki kell jönnöm, az azt jelenti, hogy valamibe benne vagyok. De hát miben vagyok benne? Hogy jutottam bele? A nyelv nagyon könnyen elsiklik az ilyen dolgok felett. Például, felfedezhet az ember egy hazugságot is. Mondjuk, hogy cigarettázom. Azt mondom nektek, hogy nagyon szeretnék nem cigarettázni. 'Rettenetes, hogy mit csinál a tüdömmel, köhögök, és mégsem tudok leszokni a cigarettáról!' Szerintem ezzel a dologgal valami nem stimmel. Mert ha az, amit csinálok, és az, amit mondok nem ugyanaz, akkor egy élő hazugság vagyok. Ezt kétféleképpen lehet tisztázni, és az, hogy tisztázom-e, csak rajtam múlik.

Az egyik lehetőség az, hogy cigarettázom. Te erre azt mondod nekem: - Te cigarettázol? Hát ez rettenetes, tüdőrákban fogsz meghalni! Én erre így válaszolok: - Te azt hiszed, hogy engem az érdekel? Azt hiszed, hogy én hülye vagyok? Cigaretta nélkül az élet nem ér semmit! Inkább cigarettázom, és rövid életem, mint hogy nem cigarettázom, és hosszú! Hát ezt megértem. Ha valaki ezt így végiggondolja, és így ki tudja mondani, akkor az, amit mond, és az, amit csinál, az ugyanaz. Így rendben van. A másik lehetőség, hogy valaki, aki cigarettázik, rájön, hogy cigarettázni nagyon rossz, és azt mondja: - Többé nem cigarettázom! Nem jó cigarettázni, nem cigarettázom. Ez is rendben van. De ez, hogy nem cigarettázom, és azt mondogatom, hogy jaj, de jó lenne cigarettázni, vagy cigarettázom, és azt mondom, hogy jaj, de jó lenne, ha nem cigarettáznék - mindkettő hülyeség! Mindkettő hazugság.

Ha egy valamire emlékeznétek ebből a beszélgetésből, szerintem a következőre lenne nagyon jó emlékeznetek. Ha valakivel találkozom, aki valamit mond, és más valamit tesz, akkor nagyon kell arra vigyázni, hogy arra figyeljek, amit tesz. Nem arra, amit mond. Mert azok az emberek az életünkben, akik mást mondanak, mint amit tesznek, hipnotizálnak minket. A szavak hipnotizálnak, hogy ne figyelj arra, amit csinálok, figyelj inkább arra, amit mondok. Tehát ha nem akarsz hipnózisban lenni, akkor soha ne arra figyelj, amit az emberek mondanak, hanem mindig arra figyelj, amit csinálnak. (...)

Azt mondjuk, hogy valakit szeretünk, amikor valójában vágyaink vannak. A családban a családtagok nagyon gyakran azt mondják egymásnak, hogy szeretik egymást, de tulajdonképpen elvárásaik vannak egymástól. Különben miért rettegnek nagyon sokan attól, hogy valaki azt mondja nekik, hogy szeretlek? Mert abban a pillanatban, amikor azt mondja, hogy szeretlek, akkor tulajdonképpen valamit akar tőled. Nem adni akar, hanem kapni akar. Na most ez akkor lehet, ha valamilyen éhség van a családban. Mondjuk, valamire éhes az apa. Lehet, hogy nem szexuális éhsége van, hanem valami másra éhes. Például, hogy őt valaki szeresse. Vagy hogy egy ajándékot tudjon adni. Mindegy, hogy mire éhes, de ha a szeretet és a vágy összekeveredik, akkor nem csoda, hogy a gyerek nem tudja, hogy szeretik-e, vagy valaki akar valamit tőle. Ez pedig egy óriási keveredés, mert a szeretet definíciója az, hogy a szeret semmit sem kíván. a szeretet semmit sem akar. Összekeverni a vágyat a szeretettel, az egy őrültség.

A szeretet akarat nélkül szentimentalitás szerintem. Az akarat szeretet nélkül kegyetlenség. Tehát van valamiféle dialektika szerintem az akarat és a szeretet között. A szeretet és a megismerés között van valami nagy közösség. Megint csak Szent Ágoston mondta, hogy nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek. Nagyon gyakran megkérdezem a gyerekeket, hogy tulajdonképpen ismerik-e a szüleiket, és érzik-e, hogy a szüleik ismerik őket. Nagyon gyakran és nagyon szomorúan azt felelik, hogy nem. Szerintem, ha úgy érzem, hogy az anyám vagy az apám engem nem ismer, akkor biztos, hogy nem érzem, hogy szeret. Nem lehet csak úgy általában szeretni. Hogy valaki szeret-e engem vagy nem, azt csak én tudom megmondani. Mert a másik mondhatná, hogy nagyon szeret engem, de ha nekem teher, akkor nem szeret. Vagy ha engem úgy szeret, ahogy ő gondolja, hogy engem szeretni kell, és nem úgy szeret, ahogy én szeretném, hogy szeressenek, akkor nem szeretnek. Tehát engem meg kell ismernie annak, aki engem szeretni akar. És nekem meg kell ismernem azt, akit én szeretni akarok. Sajnos nagyon sok családban ez az ismerkedés nem történik meg. (...) Van egy mondás, hogy az szeret a legjobban, aki leginkább kételkedik a saját szeretetében. Mindig lehet valakit jobban szeretni, mint eddig szerettem. Ez egy végtelen dolog. (...)

Talán ötéves voltam, mikor apám és anyám elváltak, és én az anyámmal és a nagyanyámmal maradtam. Apámat egyszer egy héten látogattam meg egy pár órára, ő volt az elsp terapeutám. Pontosan emlékszem arra, hogy úgy tizenhét-tizennyolc éves koromban rájöttem, hogy az apámat én egyáltalán nem látom a saját szemeimmel. Az apámat az anyám szemein keresztül láttam, mert az anyámmal és nagyanyámmal éltem, és ez teljesen olyan volt, mintha mondjuk, az anyám állandóan azt mondta volna, hogy az apád egy csirke, az apád egy csirke, az apád egy csirke. Ettől én az apámat csirkének láttam. Emlékszem arra, amikor először felébredtem, és éreztem, láttam, hogy az apám nem csirke. Valami más, de nem csirke. Tehát fel lehet ébredni, de nincs rá garancia. A rettenetes dolog az, hogy akárhányszor felébred az ember, abban az is benne van, hogy nem tudhatja, még hányszor kell felébrednie. Ha az ember felébred, még mindig lehet, hogy egy másik álomba ébred. Ez megtörténik az igazi álmokban is. Én már álmodtam, hogy felébredtem és akkor újra felébredtem, és megint felébredtem. Ez tulajdonképpen így történik. Nincs garancia, hogy most már valóban felébredtem. Szerintem ez érdekessé teszi az életet, így nem unalmas. (...)

Mindig azt mondom, hogy úgy kell terapeutát keresni, mint egy szeretőt. Úgy kell tarpeutát kereni, mint egy barátot. Nincs rá formula. A második terapeutám is egy pszichoanalitikus volt. Torontóban, hetente többször látogattam meg, körülbelül kilenc hónapig. Huszonhárom éves voltam, amikor elmentem hozzá. Nagyon alá akartam rendelni magam ennek a tudománynak. Feküdtem a sezlonon, amin feküdnöm kellett, ő mögöttem ült. Soha nem néztünk egymásra, és nagyon keveset szólt hozzám. A kilencedik hónapnál tartottunk, amikor egyszer, úgy az óra vége felé azt mondta, hogy látja, hogy fekszem, hogy tulajdonképpen ma azt szeretném, ha az ő fasza a seggemben lenne, és én haza tudnám vinni a faszát a seggemben. Erre felültem, megfordultam, ránéztem, és hát gondolhattam magamban, hogy ugye ő itt az orvos... és én csak egy matematikus vagyok... Azt mondtam neki, hogy nem hiszem. Erre ő, hogy honnan tudom? És csak bólogatott, hogy ő bizony tudja. Egy hónappal később, miután később is tett ilyen megjegyzéseket, mondtam neki, hogy inkább fejezzük be. Erre azt válaszolta, hogy nagyon jó elhatározás, és szerinte nekem gyógyíthatatlan személyiségzavarom van. Hozzátette, hogy esetleg még annyi tanácsot tud nekem adni, ha bárkivel, főleg nőkkel közeli kapcsolatba kerülök, akkor, ha valamit csinálni akarok, akkor legyek szíves, tegyem az ellenkezőjét. És így elbocsátott. Hát, én őt sem ajánlanám. (...)

Skinner azt mondta, hogy a szabadság illúzió és a szokás realitás. Szerintem pedig a szokás egy illúzió és a szokásokból fel lehet ébredni a szabadságba. És a szabadság az egyetlen realitás. Tehát minden pillanat az a pillanat, amiben az ember egészen mást tehet, mint az elmúlt pillanatokban. Nagyon meglepő rájönni arra, hogy mennyi szokás van az életemben vagy a ti életetekben. A szokás olyan, hogy ha választanom kell, akkor mindig erre megyek. Annyira beidegződött ez a szokás, hogy csak megyek gyorsan és nem látom, hogy lehetne másfelé is menni. Ha szokásoktól akarok megszabadulni, akkor le kell lassulni. Legalábbis annyira, hogy lássam, van más választásom is. Még akkoris, ha minden sejtem erre akar menni, mert mindig erre mentem, legalább meglátom, hogy most, ebben a pillanatban arra is mehetnék. Terapeutaként bátoríthatok valakit arra, hogy csak egyszer, véletlenül, ha éppen úgy gondolja, akkor menjen abba az irányba. Csak egyszer ne arra menjen, amerre mindig megy. Olyankor az ember azt gondolja, hogy most darabokra törik a világ, mert addig mindig ugyanarra ment. De ha az ember megszabadul, és egyszer másik irányt választ, akkor legközelebb még mindig mehet arra, amerre azelőtt. Ez a választás. Meglátni, vagy belátni, hogy van egy szokásom, nem elég arra, hogy meg is szabaduljak tőle. Kell valami akarat, valami energia ahhoz, hogy megszabaduljak a szokásom vonzásából.'

zsub - zsub - 40 - busz - busz - busz

---------------------------------- 

erről egy szám jutott az eszembe:

Kutyák ugatása ne verje föl álmom
Őrizz engem ezen a világon
Őrizz engem ezen a világon
Fényes utakon, engedj szabadon járnom

Árva szívem annyira fáj
Éget a bánat, mosd el szél zivatar
Őrizz engem ezen a világon
Fényes utakon
Engedj szabadon járnom, engedj szabadon járnom
Engedj szabadon, szabadon járnom

Értem nyílnak a réten a virágok
A Felhők között magasan járok
Engem hívnak, hívnak a harangok
Én elmegyek és Ti itt maradtok
Árva szívem annyira fáj
Éget a bánat, mosd el szél zivatar
Őrizz engem ezen a világon
Fényes utakon
Engedj szabadon járnom, engedj szabadon járnom
Engedj szabadon, szabadon járnom

Madarak ha szállnak, helyettem is szállnak
Híreket visznek üzenetet várnak
A baglyok elalusznak, ha eljön a reggel
Kakas kukorékol, hogyha a Nap felkel
Árva szívem annyira fáj
Éget a bánat, mosd el szél zivatar

http://www.file-upload.net/download-314437/10---Erd--337--k-zep-ben--f-nyes-utakon-1993.mp3.html

'Egy függőségtől csak te tudod megszabadítani magadat, és lehet, hogy egyedül nem tudod. Tehát még ahhoz is, hogy te meg tudd szabadítani magadat, társaság kell, valaki kell. Egy kapcsolat kell.

Mondjuk, hogy alkoholista vagyok. Persze olyan nincs, hogy alkoholista, csak ti azt mondjátok rólam, hgy alkoholista vagyok. Mert mi az, hogy alkoholista? Sokat iszom, és sokat vagyok részeg, nehéz velem kapcsolatot fenntartani, mert amikor részeg vagyok, akkor úgy csinálok, mintha kapcsolatban lennék veled, de tulajdonképpen nem vagyok.  Hát ezt hívják alkoholistának. Nem egy betegség, hogy sokat iszom.

Ha valaki figyelmeztet engem, hogy én ezt tovább folytatom, akkor ő nem vesz részt az életemben tovább, akkor ezt nekem el kell döntenem, hogy ez bánt-e. Ha inkább iszom, mintsem hogy veled vagyok, akkor szabadon választhatom az ivást, és akkor azért iszom, hogy ne legyél. 'Menj a fenébe, én inkább iszom!' - ez egy szabad választás. Mondjuk valami rossz történik, és valaki azt mondja nekem, hogy azért történt ez a katasztrófa, mert én iszom. Ha én valóban bánom, ami történt és nem akarom, hogy még egyszer előforduljon, akkor azonnal abbahagyom. Ha ez nekem fontos, olyan nincs hogy nem tudjam megtenni. Képzeljétek el, hogy van itt egy úgynevezett alkoholista, és azt mondom neki, hogy ha még egyszer iszik, akkor fejbe lövöm. Hát akkor ne tudna megállni? Akkor azt fogja mondani, hogy én nem tudok nem inni? Hát persze, hogy tud nem inni, ha akar. Ha nem akar, nem akar. (...)

Arra gondolsz, hogy ha valakinek az akarata szinte a nullára csökkent, akkor ebből hogyan tud kijönni? Hogyan lehet növellni ezt az akaratot, ezt a szikrát? Hát ez egy nagy misztérium. Az akarat növeléséről nehéz beszélni, mert szerintem senki nem tudja azt, hogy mi az akarat. El tudunk menni a Holdra, de azt, hogy mi az akarat, szerintem senki sem tudja. Senki nem tudja,  hogyan történik az, hogy magamban azt mondom, hogy most azt akarom, hogy a jobb kezem integessen, és akkor a jobb kezem el kezd integetni. Hogy egy gondolat, egy vágy, hogyan ér el az izmokhoz, azt nem lehet tudni. Az akarat szerve az izomzat. Az biztos. Mert ha bármit akarok, az is ha beszélni akarok, mindent izomzatomon keresztül csinálok. Tehát izmok nélkül semmire sem vagyok képes, az akaratom elveszíti az erejét. (...) A gyógyulás akarata. Valahogy akkor, amikor te akaratról beszélsz, akkor a nyelvvel van valami baj. A szavakkal. Mert beszélhetnénk például arról, hogy akarok valamit, de nem tudom megcsinálni.

Ahogy Szent Ágoston mondta. Ő az Istennel beszélgetett, és azt kérdezte, hogy hogyan is van az, hogy akar dolgokat, de nem tudja megtenni őket. És hogy nem akar dolgokat, és még mindig csinálja. Hogy ez miért van? Már ő is erről gondolkodott. Ez nagyon furcsa dolog, mert ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát, mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam akarni. Akkor ezt lehet nagyon hosszan is csinálni. Tehát akkor mi ez? Hogy milyen technikák lennének arra, hogy erősítsem az akaratomat? Hát ilyen nincsen. Először meg kellene érteni, hogy tulajdonképpen hazudunk-e, hogy Ágoston hazudott-e, és ha akart valamit, akkor azt miért nem csinálta.

Ha mondjuk, én már hosszú ideje alkohollal kezelem a fájdalmamat, az alkohol az orvosságom, és nem veszek be több orvosságot, akkor a fájdalom egyszerre a tudatomba ömlik. Akkor van szükségem a másikra. Akkor kell valaki, akibe bele tudok kapaszkodni, mert nagyon fáj. Tehát akkor kell a másik, amikor már elhatároztam, hogy nem szedek fájdalomcsillapítót. Akkor kell valaki, hogy a fájdalommal foglalkozzunk.(...)

Általában egy bizonyos ideig minden gyerek úgy gondolkodik, hogy ő a felelős mindazért, ami az életében történik. Nagyon nehéz áttörni ezen a rögeszmén, vagy ezen a gondolkodáson. A gyerekek egocentrikusak. Egy intellektuális felfedezés, egy mérföldkő, amikor az ember rájön arra, hogy nem ő a világ közepe, és olyan dolgok is történnek, amihez neki semmi köze nincs. Minden gyerek azt hiszi, hogy ha az anyja dühös rá, akkor az azért van, mert ő rossz. A gyerekek úgy gondolják, hogy ha én rosszul érzem magam, az azért van mert én rossz vagyok. Egy gyerek nem tudja elképzelni, hogy én azért érzem rosszul magam, mert valaki rosszul bánik velem. Miért? Mert tulajdonképpen ennek van értelme. Ha egy gyerek rájön arra, hogy én azért érzem rosszul magam, mert valaki rosszul bánik velem, akkor nincs kiút. Akkor mit csináljak?  Akkor a legjobb, ha meghalok. Akkor olyan, mintha egy sivatag kellős közepén lennék, és nincs remény. Ezért inkább nem jövök rá erre, hanem azt hiszem, hogy velem azért bánnak rosszul, mert én rossz vagyok. Így van remény, mert ha tőlem függ, ha miattam van, akkor valamit tehetek. Jó gyerek leszek. Mert ha én jobb leszek, vagy erősebb leszek, vagy okosabb leszek, vagy valamit jobban csinálok, akkor jobban fognak velem bánni, és ez ad reményt. (...)

Rájöttünk arra, legalábbis én rájöttem arra, hogy sajnos rettenetes dolog, de a szegények szegényebbek és a gazdagok gazdagabbak lesznek. Tehát azok a gyerekek, akik kikerülnek egy családból, ahol őket nagyon szerették, ahogy felnőttek, és kimennek a világba, szeretet szereznek még olyan emberektől is, akik általában nem nagyon szeretnek senkit. Azt csiholjuk ki a környezetünkből, amihez hozzá vagyunk szokva. Sajnos azok, akik olyan családból jönnek, ahol nem volt szeretet, ahol kínzás volt, arra késztetik a többieket, hogy kínozzák őket még akkor is, ha az, akivel éppen dolguk van, egy szeretettel teli ember. (...)'