'Egy függőségtől csak te tudod megszabadítani magadat, és lehet, hogy egyedül nem tudod. Tehát még ahhoz is, hogy te meg tudd szabadítani magadat, társaság kell, valaki kell. Egy kapcsolat kell.

Mondjuk, hogy alkoholista vagyok. Persze olyan nincs, hogy alkoholista, csak ti azt mondjátok rólam, hgy alkoholista vagyok. Mert mi az, hogy alkoholista? Sokat iszom, és sokat vagyok részeg, nehéz velem kapcsolatot fenntartani, mert amikor részeg vagyok, akkor úgy csinálok, mintha kapcsolatban lennék veled, de tulajdonképpen nem vagyok.  Hát ezt hívják alkoholistának. Nem egy betegség, hogy sokat iszom.

Ha valaki figyelmeztet engem, hogy én ezt tovább folytatom, akkor ő nem vesz részt az életemben tovább, akkor ezt nekem el kell döntenem, hogy ez bánt-e. Ha inkább iszom, mintsem hogy veled vagyok, akkor szabadon választhatom az ivást, és akkor azért iszom, hogy ne legyél. 'Menj a fenébe, én inkább iszom!' - ez egy szabad választás. Mondjuk valami rossz történik, és valaki azt mondja nekem, hogy azért történt ez a katasztrófa, mert én iszom. Ha én valóban bánom, ami történt és nem akarom, hogy még egyszer előforduljon, akkor azonnal abbahagyom. Ha ez nekem fontos, olyan nincs hogy nem tudjam megtenni. Képzeljétek el, hogy van itt egy úgynevezett alkoholista, és azt mondom neki, hogy ha még egyszer iszik, akkor fejbe lövöm. Hát akkor ne tudna megállni? Akkor azt fogja mondani, hogy én nem tudok nem inni? Hát persze, hogy tud nem inni, ha akar. Ha nem akar, nem akar. (...)

Arra gondolsz, hogy ha valakinek az akarata szinte a nullára csökkent, akkor ebből hogyan tud kijönni? Hogyan lehet növellni ezt az akaratot, ezt a szikrát? Hát ez egy nagy misztérium. Az akarat növeléséről nehéz beszélni, mert szerintem senki nem tudja azt, hogy mi az akarat. El tudunk menni a Holdra, de azt, hogy mi az akarat, szerintem senki sem tudja. Senki nem tudja,  hogyan történik az, hogy magamban azt mondom, hogy most azt akarom, hogy a jobb kezem integessen, és akkor a jobb kezem el kezd integetni. Hogy egy gondolat, egy vágy, hogyan ér el az izmokhoz, azt nem lehet tudni. Az akarat szerve az izomzat. Az biztos. Mert ha bármit akarok, az is ha beszélni akarok, mindent izomzatomon keresztül csinálok. Tehát izmok nélkül semmire sem vagyok képes, az akaratom elveszíti az erejét. (...) A gyógyulás akarata. Valahogy akkor, amikor te akaratról beszélsz, akkor a nyelvvel van valami baj. A szavakkal. Mert beszélhetnénk például arról, hogy akarok valamit, de nem tudom megcsinálni.

Ahogy Szent Ágoston mondta. Ő az Istennel beszélgetett, és azt kérdezte, hogy hogyan is van az, hogy akar dolgokat, de nem tudja megtenni őket. És hogy nem akar dolgokat, és még mindig csinálja. Hogy ez miért van? Már ő is erről gondolkodott. Ez nagyon furcsa dolog, mert ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát, mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam akarni. Akkor ezt lehet nagyon hosszan is csinálni. Tehát akkor mi ez? Hogy milyen technikák lennének arra, hogy erősítsem az akaratomat? Hát ilyen nincsen. Először meg kellene érteni, hogy tulajdonképpen hazudunk-e, hogy Ágoston hazudott-e, és ha akart valamit, akkor azt miért nem csinálta.

Ha mondjuk, én már hosszú ideje alkohollal kezelem a fájdalmamat, az alkohol az orvosságom, és nem veszek be több orvosságot, akkor a fájdalom egyszerre a tudatomba ömlik. Akkor van szükségem a másikra. Akkor kell valaki, akibe bele tudok kapaszkodni, mert nagyon fáj. Tehát akkor kell a másik, amikor már elhatároztam, hogy nem szedek fájdalomcsillapítót. Akkor kell valaki, hogy a fájdalommal foglalkozzunk.(...)

Általában egy bizonyos ideig minden gyerek úgy gondolkodik, hogy ő a felelős mindazért, ami az életében történik. Nagyon nehéz áttörni ezen a rögeszmén, vagy ezen a gondolkodáson. A gyerekek egocentrikusak. Egy intellektuális felfedezés, egy mérföldkő, amikor az ember rájön arra, hogy nem ő a világ közepe, és olyan dolgok is történnek, amihez neki semmi köze nincs. Minden gyerek azt hiszi, hogy ha az anyja dühös rá, akkor az azért van, mert ő rossz. A gyerekek úgy gondolják, hogy ha én rosszul érzem magam, az azért van mert én rossz vagyok. Egy gyerek nem tudja elképzelni, hogy én azért érzem rosszul magam, mert valaki rosszul bánik velem. Miért? Mert tulajdonképpen ennek van értelme. Ha egy gyerek rájön arra, hogy én azért érzem rosszul magam, mert valaki rosszul bánik velem, akkor nincs kiút. Akkor mit csináljak?  Akkor a legjobb, ha meghalok. Akkor olyan, mintha egy sivatag kellős közepén lennék, és nincs remény. Ezért inkább nem jövök rá erre, hanem azt hiszem, hogy velem azért bánnak rosszul, mert én rossz vagyok. Így van remény, mert ha tőlem függ, ha miattam van, akkor valamit tehetek. Jó gyerek leszek. Mert ha én jobb leszek, vagy erősebb leszek, vagy okosabb leszek, vagy valamit jobban csinálok, akkor jobban fognak velem bánni, és ez ad reményt. (...)

Rájöttünk arra, legalábbis én rájöttem arra, hogy sajnos rettenetes dolog, de a szegények szegényebbek és a gazdagok gazdagabbak lesznek. Tehát azok a gyerekek, akik kikerülnek egy családból, ahol őket nagyon szerették, ahogy felnőttek, és kimennek a világba, szeretet szereznek még olyan emberektől is, akik általában nem nagyon szeretnek senkit. Azt csiholjuk ki a környezetünkből, amihez hozzá vagyunk szokva. Sajnos azok, akik olyan családból jönnek, ahol nem volt szeretet, ahol kínzás volt, arra késztetik a többieket, hogy kínozzák őket még akkor is, ha az, akivel éppen dolguk van, egy szeretettel teli ember. (...)'