Anyukám sokat mesélt az Égről, nappal a felhőket szerette nézni, éjjel a csillagokat. Főleg a csillagokat. Volt egy közös játékunk, úgy neveztük: Mi van az Égen túl? Elképzeltünk egy sötétet vagy egy vakító fényt, vagy valami mást, aminek nem tudtuk a nevét. Persze ez csak játék volt, mert semmi nincs az Égen túl. Az Ég csak van, és egyre tágasabb és minden játékunkat alatta játszuk.
Néha az ember, mikor messzire megy, és visszatér nem azok a dolgok zavarják leginkább, amik megváltoztak, hanem azok amik semmit nem változtak. Mintha el se mentünk volna, és nem csináltunk volna semmit.
A nagyapám mindig azt mondta anyukámnak, hogy egy gyereknek nem szabad komolyabb dologgal törődnie, mint a baseball. Abban minden benne van, ami kell. Ott van a győzelem, a vereség, azok a pillanatok, amikor együtt vagyunk, és amikor egyedül, és van vége. Nem az óra mondja meg, mikor, de véget ér. „És ennél többet - mondta a nagyapám az anyukámnak - nem is kell tudnia egy gyereknek a világról".