'Mindez a város... Nem láthatod, hogy végződik. A vég! Meg tudod mutatni, hol végződik ez?
Minden nagyon jó volt ezen a pályán, és nagyszerű is voltam, a felöltőmben. Jó képet vágtam, és sosem szálltam ki. Nem tudtam, de ez nem probléma. Nem láttam semmit, ami megállíthatott volna. Mert azt nem láthattam. Érted ezt? Amit nem láttam.
Ebben a burjánzó városban minden megvolt, kivéve a véget. De nincs vége. Amit nem láthattam, az mind ott volt a végén. A világ vége.

Végy egy zongorát. Billentyűvel kezdődik, billentyűvel végződik. Tudod, hogy 88 van belőle, és senki sem mondja meg a különbséget. Nem végtelen. Te vagy a végtelen. És ezen a 88 billentyűn a zene, amit csinálsz, az a végtelen. Ezt szeretem. Ezért élek. De ha elindítasz ezen a folyosón, és kigördül egy billentyűzet, millió, és millió billentyűvel, és tényleg nincs vége sosem, ez a billentyű végtelen. De ha a billentyűzet végtelen, nincs zene, amit eljátszhatnál. - Ez Isten zongorája.

Látod az utakat? Ezer van ott belőle! Hogy tudsz csak egyet választani? Egy asszony, egy ház, egy darab földrész, ami a sajátod, egy tájkép körülötted, egy út a halálhoz. Az egész világ rád nehezedik, anélkül, hogy tudnád, hol a vége. Sose féltél, hogy tévútra érsz,gondolj csak a szörnyűségre, amiben élsz?
Ezen a hajón születtem. A világ elmegy mellettem, de kétezer ember.... És bárcsak itt lennének, de soha többé nem töltik meg ezt a hajót, az orr és a tat között. Megtanultam élni, ezen az úton.

Föld? A föld nekem túl nagy hajó. A nők túl gyönyörűek, túl sokáig utazunk, a parfümük túl erős. Ez a zene, nem tudom hogy csinálják...
Sosem szállok le erről a hajóról.'

'Előbb vagy utóbb minden történet véget ér,
és nem lesz kinek továbbadni.'