'Az etika tulajdonképpen annyit jelent, hogy hogyan bánunk egymással. Szerintem a boldogtalanságának két nagy oka van és egyik sem pszichiátriai, vagy orvostudományi. Az egyik a hatalom nélküliség. Abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy nincsen elég hatalmam, hogy azt tegyem, amit akarok, és ne tegyem azt, amit nem akarok, boldogtalan leszek. Minden állat boldogtalan, ha fogolyként tartják. Ha egy állat nem tudja azt csinálni, amit akarna, és olyan dolgokat kell csinálnia, amiket nem akar, akkor boldogtalan lesz. Mi is azok vagyunk. Nekem tehát nem arra kell hatalom, hogy más emberek fölött legyen hatalmam, hanem arra kell hatalom, hogy ne kelljen olyan dolgokat csinálnom, amit én nem akarok, és azt csinálhassam, amit akarok. Van annak egy tudománya és egy művészete, hogy hogyan szerezzen és tartson meg az ember éppen elég hatalmat arra, hogy úgy élhessen, ahogy akar.

A boldogtalanság másik lehetséges oka az, ahogyan bánnak velünk, és ahogyan én bánok másokkal. Tulajdonképpen az első könyvet az etikáról Arisztotelész írta. Ő pedig nem azért írta, hogy megmondja másoknak, hogyan kell élni, mit kell csinálni és mit nem szabad, hanem azért írta, mert rájött, hogy ha nem jól bánunk egymással, akkor nem leszünk boldogok. Ő is a boldogság felé akart utat találni. Szerinte minél jobban bánunk egymással, annál boldogabbak leszünk. Mi is, én is, ha jól bánok veletek, és ti is, ha veletek jól bánnak, és ha ti jól bántok másokkal. (...)

Még ehhez annyit hozzátennék, hogy Ferenczi Sándor nagyon jól mondta, hogy csak az legyen terapeuta, akinek semmi ambíciója nincsen, és akinek sok az ideje. Ez azért nagyon fontos, mert szerintem a legtöbben, akik itt ülünk, olyan családokban nőttünk fel, ahol volt egy koncepció, hogy milyen egy jó fiú, és milyen egy jó kislány. A családban általában van ilyen nyomás. Abban a pillanatban, amikor valaki valamit akar egy gyerektől, akkor a gyereknek félre kell tennie a saját életét. Csak reagálni tud a nyomásra, és kétféleképpen lehet reagálni a nyomásra. Az ember vagy nagyon jó lesz, és azt csinálja, amit mások akarnak, vagy az ember nagyon rossz lesz, és csak azért se csinálja, azt, amit mások akarnak, de ez sem jobb. Mert ha állandóan fellázadok az ellen, amit tőlem akarnak, vagy állandóan megteszem azt, amit tőlem akarnak, egyik esetben sem vagyok én. Amíg arra várok, hogy ne legyen nyomás, ne legyen elvárás, addig ki vagyok én? Akkor mit akarok? Akkor mit szeretnék? Ha pedig nem lehetek én egy terapeuta a rendelőjében sem, akkor sehol a világon nem lehetek. Mert ha a terapeuta bármit is akar a pácienstől, vége a terápiának. Ez tulajdonképpen vérfertőzés. Ahogy a szülőknek sem lenne szabad bármit akarni a gyerekiktől, a terapeuta végképp nem akarhat semmit a páciensétől. Még azt sem, hogy a páciens jobban érezze magát. Az is nyomás a páciensnek, mert azonnal tudja, hogy a terapeuta már arra vár, hogy ő jobban érezze magát. És akkor a terapeuta kedvéért úgy tesz, mintha jobban érezné magát. Tehát nagyon fontos, hogy a terapeuta abszolút semmit nem akarjon, csak a pénzt. Ezt azért mondom, mert ha még azt sem akarná, akkor szent lenne, de hát így? Összes vágyát a pénzre koncentrálja, és remélhetőleg annyit fizet a páciens, hogy megérje a terapeutának, hogy mást már ne akarjon tőle.

A párkapcsolat az más. Ott az ember ráeresztheti a vágyait a másikra. Főleg, ha nem szereti a másikat, hanem csak vágyik rá... Akkor meg lehet enni, el lehet fogyasztani egymást egy párkapcsolatban.'