Angyal az angyalnak:
'-De jó is csak a szellemben élni és napról napra az örökkévalóságig azt igazolni...
ami az emberekben tisztán szellemi.
De néha elegem van ebből az örök szellemi létből...
nem akarok tovább ebben a folytonos lebegésben élni...
szeretném érezni, hogy súlyom van.
Ami megszünteti a végtelenségem és a földhöz köt.
Szeretném minden lépésre, vagy szélrohamra azt mondani...
Most! Most! És most! És Most!
És nem, mint mindig: "Öröktől fogva és örökké."
Ülni a téren, a kártyaasztal mellett... köszönni...
vagy csak biccenteni.
Egész idő alatt, ha részt vettünk is valamiben, csak színleg volt.
Az éjszakai birkózómeccsen színleg hagytuk,
hogy az egyik kificamítsa a csípőnkent.
Színleg mi is odaültünk az asztalhoz... de csak látszólag ittunk.
Látszólag ettünk. Hagytuk hogy báránysültet és bort tegyenek elénk, a sátraknál, kint a pusztában... ezt is csak színleg.
Nem az, hogy mindjárt gyermeket nemzeni, vagy fát ültetni...
de azért nem volna rossz, egy hosszú, nehéz nap után hazatérve...
megetetni a macskát, mint Philip Marlowe...
lázasnak lenni, vagy épp nyomdafestékesnek.
Nem csak a szellemért lelkesedni, hanem végre már egy ebédért!
Egy tarkó vonaláért... egy fülért.
Hazudni... mint a vízfolyás!
Járás közben érezni, hogy a csontvázunk velünk halad.
Végre sejteni, a mindig tudni helyett!
"Ááá!"-t és "Óóó!"-t ... és "Ááá!"-t és "Jaj!"-t mondani...
az "Igen." és "Ámen." helyett.
-És egyszer már lelkesedni a rosszért...
elhaladva az emberek mellett ...
a Föld összes démonát átvenni önmagunkra! Egyszer nekiszaladni a világnak!
Vadnak lenni!
Vagy végre érezni, milyen az: levetni a cipőt az asztal alatt...
és kinyújtani a lábujjakat. Mezítláb... így.
Egyedül maradni.
Megtörténni hagyni. Komolyank maradni.
Vadak csak annyira lehetünk, hogy megtartsuk feltétlen komolyságunk.
Nem tenni mást, mint nézni, gyűjteni, igazolni, erősíteni, óvni.
Szellemnek lenni. Távol maradni csak... szó maradni.'
