1.
Mikor a gyermek gyermek volt, karját lóbálva ment...
patak helyett bőgő nagy folyót akart...
s e tócsa helyett... a tengert.
Mikor a gyermek gyermek volt, nem tudta, hogy ő gyermek.
Mindennek lelke volt még és egy volt minden lélek.
Mikor a gyermek gyermek volt, semmiről nem volt véleménye.
Nem volt megrögzött szokása,
elszaladgált a helyéről, törökülésben ült...
forgója volt a feje búbján és nem grimaszolt...
ha fényképezték.
2.
Mikor a gyermek gyermek volt, ilyeneket kérdezett folyton:
Miért vagyok én én, s miért nem te?
Miért vagyok én itt és miért nem ott?
Hogy kezdődött az idő és hol ér véget a tér?
"Egyedül kell menned!"
"Tudom..."
Életünk ezen a földön nem csupán egy álom?
Mindaz amit látok és hallok és szagolok, nem csak egy világ előtti világ csalóka képe?
Tényleg létezik a gonosz? És emberek, akikben bent lakik a gonosz?
Hogy lehet az, hogy én, aki én vagyok, mielőtt lettem, nem voltam...
és hogy egyszer én, ki én vagyok, nem leszek már az, aki vagyok.
3.
Mikor a gyermek gyermek volt, egyszer idegen ágyban ébredt...
most meg újra és újra.
Sok ember tűnt neki szépnek, most meg csak szerencsés esetben.
Látta maga előtt, hogy milyen a paradicsom, most legföljebb csak sejteni képes.
Nem tudta elképzelni a semmit, most pedig undorodik tőle.
Mikor a gyermek gyermek volt, magával ragadta a játék...
most meg belefeledkezni már csak a munkájába tud.
